Sibitka Anna festészeti gyakorlatának középpontjában az identitás, a női szerepek és a vizuális önreprezentáció kérdései állnak. Munkáiban a figurativitás meghatározó szerepet tölt be: festményei személyes élményekből és belső állapotokból indulnak ki, ugyanakkor olyan univerzális érzeteket és társadalmi tapasztalatokat vizsgálnak, amelyek a kortárs női lét bizonytalanságaihoz, performativitásához és láthatóságához kapcsolódnak. Képein a női test nem pusztán ábrázolt elemként jelenik meg, hanem olyan vizuális felületként, amely egyszerre hordoz sérülékenységet, önvédelmet és tudatos önreflexiót.

A Koktélcseresznye című sorozatban a női identitás, az önreprezentáció és a női alkotói szerep kérdései jelennek meg egy személyes, ugyanakkor univerzális vizuális nyelven keresztül. A munkák központi alakja egyszerre próbál jelen lenni és eltűnni: figyelmet követel, miközben saját sebezhetőségével és a rávetített társadalmi tekintettel is szembesül. A sorozat annak a belső állapotnak a vizsgálata, amikor egy női alkotó megpróbálja megtalálni saját helyét a művészeti és társadalmi térben, miközben folyamatosan reflektál arra, hogyan válik láthatóvá nőként és alkotóként.

Sibitka Anna korábbi sorozataiban szobaenteriőrökön és hétköznapi tárgyakon keresztül kereste az önazonosság szimbólumait; képei személyes kérdéseket örökítettek át a boldogság, az intimitás és egy időtlen, idealizált állapot kontextusában. A Koktélcseresznye sorozat ezt a személyes vizsgálódást viszi tovább, miközben hangsúlyosabban fordul a test, a női szerepek és az önreprezentáció kérdései felé.

A sorozat visszatérő motívuma a fényvisszaverő mellény, amely alapvetően a biztonság, a védelem és az észrevehetőség funkcióját hordozza. A képeken azonban ez a tárgy paradox jelentést kap: miközben felhívja magára a figyelmet, nem nyújt valódi védelmet. A meztelen női testtel együtt megjelenve a mellény egyszerre válik a láthatóság és a kiszolgáltatottság szimbólumává. Az alak pózban marad, szerepet tart fenn, még akkor is, amikor helyzete láthatóan kényelmetlen vagy sérülékeny. Ez a feszültség végigkíséri a sorozat egészét. A nagyméretű táblaképeken az arányok játékos eltolódásban jelennek meg. A fényvisszaverő mellényben látható figurát lebegő, túlméretezett fánkok, jégkrémek és a címadó koktélcseresznye veszik körül, amelyek egyszerre működnek díszítőelemként, gyermekkori emlékképekként és fiktív társakként. A művek vizuális világa az „upbeat” színhasználatból, a populáris kultúra esztétikájából és a gyermekkori tárgyi világ asszociációiból épül fel, amelyet a felnőtt meztelen női test jelenléte ellenpontoz. A csillámporral kiemelt, pasztellszínű képi tér első pillantásra könnyednek és játékosnak tűnik, ugyanakkor a kompozíciókban folyamatosan jelen van a feszültség és az önvizsgálat.

A képek körvonalakkal felépített, tértelen és időtlen közegben lebegnek. Apró történetfragmentumok, érzékenyen szerkesztett kompozíciók jelennek meg bennük, ahol a néző pontosan annyi információt kap, amennyi elegendő ahhoz, hogy saját asszociációi és kérdései aktiválódjanak. A női alak nem minden esetben néz vissza a szemlélőre, mégis minden kompozícióban tudatában van a rá irányuló tekintetnek. A sorozat egyik fontos kérdése éppen ez: hogyan lehet jelen lenni nőként és alkotóként egy olyan vizuális kultúrában, ahol a női test egyszerre válik reprezentációvá, projekciós felületté és performatív szereppé.

A Koktélcseresznye cím ironikus módon reflektál erre a kettősségre. A koktélcseresznye egyszerre feltűnő, dekoratív és mesterséges elem — egy apró díszítés, amely vizuálisan hangsúlyos, mégis könnyen redukálható puszta esztétikai funkcióvá. A cím ezen keresztül a női jelenlét kulturális reprezentációjára is utal: arra az állapotra, amikor a láthatóság nem feltétlenül jelent valódi figyelmet vagy megértést.

A sorozat a performativitás és az intim önvizsgálat határán mozog. Nem konkrét narratívákat mesél el, hanem pszichológiai állapotokat rögzít: a figyelem iránti vágy, az önvédelem, a szégyenérzet, a bizonytalanság és az önmeghatározás rétegeit. A munkák célja nem egyértelmű válaszok megfogalmazása, hanem annak a belső konfliktusnak a láthatóvá tétele, amely a női identitás és az alkotói szerep között húzódik. A pályamű egy 7db 140x140cm-es festményből álló sorozat.