Tanácsadó testület

Molnár Annamária

galériatulajdonos

Molnár Annamária, a Molnár Ani Galéria tulajdonosa és igazgatója, közgazdász, kurátor, 2011 és 2014 között a Kortárs Galériák Egyesületének elnöke, míg 2014 és 2016 között a Talking Galleries tanácsadó testületének tagja volt, 2017 óta pedig a F.E.A.G.A. elnökségi tagjaként foglalkozik a nemzetközi kortárs művészeti szcéna, ezen belül kiemelten a közép-kelet-európai régió aktuális kérdéseivel.

Rechnitzer Zsófia

művészettörténész

Rechnitzer Zsófia kurátorként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen, majd a University of Warwick-on folytatott műtrágypiaci tanulmányokat. Több hazai és londoni galériában és non-profit művészeti intézményben dolgozott, műtárgypiaci elemzéseket írt. Jelenleg művészeti tanácsadóként dolgozik, emelett 2021 óta a Torula művészeti vezetője.

Dián Krisztina

galériatulajdonos

Dián Krisztina az idén 15 éves VILTIN Galéria alapító-vezetője, amibe több mint tíz év multiknál szerzett vezetői tapasztalattal vágott bele. A külkereskedelmi diploma megszerzése után az egyesült államokbeli UCLA-en fejlesztette angol nyelvtudását. Már kétgyermekes családanyaként folytatta üzleti tanulmányait és szerzett coach képesítést is. 2014 óta a Kortárs Galériák Egyesülete elnökségének tagja.

Media

Budapest
Contemporary

Jegyvásárlás a helyszínen