Neves Kor-Társ Galéria

Struktúrák és Csendek: Négy olvasat a kortárs formáról

A válogatás négy kiemelkedő alkotó – Bors Györgyi, Ludvig Dániel, Nagy Tibor és Szőke János – munkáin keresztül a rend, az anyagszerűség és az emberi állapot kortárs metamorfózisait vizsgálja. Bár a médiumok és a vizuális nyelvek eltérőek, a műveket összeköti a határok feszegetése: a szilárd geometria feloldása, a maszkulin mítoszok játékos dekonstrukciója, az idő természetes eróziójának megörökítése és a szakrális formák humanizálása. A kiállítás egy olyan vizuális térbe invitál, ahol az analóg precizitás a digitális esztétikával, a nyers anyag pedig a legfinomabb költészettel lép párbeszédbe.

Bors Györgyi: Kockahámozás VIII. (2026)

110×90 cm | olaj, vászon

Bors Györgyi művészete a látszólagos sterilitás és a radikális kézművesség metszéspontján radikalizálódik. A Kockahámozás VIII. nem pusztán geometriai formák játéka, hanem egy konceptuális feszültségtér: miközben a látvány a tökéletes digitális renderelések, a parametrikus építészet és a sci-fi disztópiák algoritmus-vezérelt világát idézi, a vászon valójában a tiszta analóg festészet diadala. Minden egyes gradienst, a feszült kékesszürkéket és a szinte lumineszkáló, savas zöldeket a művész milliméteres pontosságú ecsetkezeléssel, klasszikus olajtechnikával vitte fel. A szilárdnak hitt kockastruktúra dekonstrukciója nem rombolás, hanem metamorfózis: a zárt forma rétegei önálló, gravitációt meghazudtoló koreográfiává bomlanak ki. A mű a kortárs magyar op-art és konstruktivizmus hagyományait (Moholy-Nagy, Vasarely) gondolja újra a virtuális kor esztétikáján keresztül.

Ludvig Dániel: Gyengéd bika (2026)

70×100 cm | olaj, vászon

Ludvig Dániel festménye a mitologikus archetípusok és a játékos absztrakció ironikus fúziója. A bika, mint az erő, a maszkulin energia és a vadság évezredes szimbóluma, itt egy radikális stilisztikai redukción megy keresztül. A monumentális, nehéz, sötét test sziluettje szinte teljesen síkszerűvé válik, amelyet a művész finom, texturált felületkezeléssel tesz plasztikussá. A kompozíció igazi feszültségét azonban a monokróm tömeg és a testet borító, pasztell- és arany tónusú pöttyök (polka dot) közötti éles kontraszt adja. Ez a dekoratív, könnyed motívumrendszer teljesen átírja a szimbólum jelentését: a fenyegető fenevadból egy lírai, szinte meseszerű entitás, egy „gyengéd bika” válik. Ludvig finom humorral és kiváló arányérzékkel egyensúlyoz a primitív művészet (art brut) formavilága és a kortárs pop-absztrakció között, miközben újraértelmezi az erőhöz kapcsolódó kulturális kódjainkat.

Nagy Tibor: Ami megmaradt (2026)

60×60 cm | olaj, vászon

Nagy Tibor festménye az anyagszerűség, az elfedés és az emlékezet vizuális archeológiája. Az Ami megmaradt című kompozíció a texturális absztrakció mesterműve, amely a lírai absztrakt expresszionizmus és az informel művészet legnemesebb hagyományait hordozza. A kép horizontális sávba rendeződő, sűrű és rétegzett struktúrája a földtani lerakódások, a korrodált felületek vagy az idő által kikezdett organikus anyagok érzetét kelti. A festőkés nyers, mégis kontrollált nyomai, a sűrű impasto textúrák és a függőlegesen meginduló csorgások a teremtés és az erózió egyidejű folyamatát modellezik. A művész a földtónusok – az okkerek, a mélybársonyos barnák és az aranyló reflexek – gazdag skáláját használja, amelyeket a tiszta fehér háttér éles kontrasztja emel ki a térből. A cím egyszerre utal a pusztulás utáni csendre és a lényeg megszilárdulására: a kép nem a hiányt, hanem a túlélő anyag megalkuvást nem ismerő, monumentális jelenlétét ünnepli.

Szőke János: Fáradt angyal (2026)

20×14×7 cm | bronz szobor, kő talapzaton

Szőke János kisplasztikája a szakrális ikonográfia humanizálása és a klasszikus modern szobrászati tradíciók kortárs reflexiója. A Fáradt angyal című alkotás szakít a transzcendens lények éthoszi, égi monumentalitásával, és a sebezhetőség, az egzisztenciális elnehezedés pillanatát ragadja meg. A bronz megmunkálása – a rücskös, texturált felületek és a patinázott zöldes tónusok – Alberto Giacometti expresszív, meggyötört formavilágát és Henry Moore organikus plasztikáját idézi. A szobor zárt, befelé forduló kompozíciója, a fejét kezére hajtó, gondolkodó póz (a klasszikus Melankólia-póz) mély pszichológiai tartalmat hordoz. Az angyal kezében tartott zárt kör vagy gyűrű motívuma az örökkévalóság és a földi körforgás súlyának szimbólumaként is értelmezhető. A művész bravúrosan egyensúlyoz a légies szárnyak szakrális könnyedsége és a megfáradt test anyagi nehézkedése között, intim, mégis egyetemes emberi tapasztalattá formálva a magányt.

MŰVÉSZEINK