VILTIN Galéria
A VILTIN kortárs művészeti galéria 2008-ban Budapest szívében kezdte el működését, ahol a 200 négyzetméteren kialakított kiállítótér és projektterem párhuzamosan két kiállítási program megvalósítására adott lehetőséget. Ezt váltotta 2014-ben a mostani, a város központi kulturális negyedében elhelyezkedő látványos üvegportálos kiállítótér.
A galéria közvetlenül megnyitása után meghívást kapott a nemzetközi művészeti színtérre és az ARCOmadrid, Art Dubai és a bécsi művészeti vásár, majd a későbbiekben az Art Paris visszatérő kiállítója lett, valamint többek között az Art Brussels és a torinói Artissima vásáron is részt vett.
A VILTIN programja egyéni és kurátori csoportos kiállítások keretében mutatja be a hagyományos művészeti műfajok újraértelmezésén alapuló, progresszív és mediálisan változatos módon kibontakozó alkotói gyakorlatokat. Az alapítástól elkötelezett az egyedi papíralapú művészet pozíciójának megerősítésében.
A galéria az elmúlt évtizedben többször is teret adott nemzetközi projekteknek. Ez mára tudatos kelet- és közép-európai fókusszá alakult, amelyet a régió művészeivel kiegészült művészkör is tükröz. Jelentős és elismert mestereket, a jelenlegi művészeti életet aktívan alakító középgenerációs művészeket, valamint feltörekvő tehetségeket képvisel, akiknek sikereit számos művészeti díj, nemzetközi biennálén és kiállításon való részvétel bizonyítja. Többük a napjainkban egyre fontosabbá váló nemzetközi reprezentációval is büszkélkedhet.
A VILTIN szakmai tevekénységét erősíti, hogy munkatársainak kurátori munkája túlnő a galéria falain, regionális és nemzetközi projekteket is megvalósítva. A VILTIN a Kortárs Galériák Egyesületének tagja.
- KÓSA János A festőrobot üzembe állítása/Setting up the Painter Robot 1999 olaj, vászon/oil on canvas 150 x 200 cm
- Hans KOTTER macro landscape 2004 dianagyitas, plexilap, rozsdamentes acél lightbox/slide on plexiglass and stainless steel light box 60 x 60 (x5) cm
- VETŐ Orsolya Lia Liquid Slices of Time (Waterfall) 2022 akril, vászon/acrilic on canvas 450 x 100 cm
Elérhetőségek
VILTIN Galéria
Nyitvatartás:
kedd - péntek: 13:00 – 18:00
szombat: 11:00 – 17:00
vasárnap - hétfő: zárva
Cím: 1061 Budapest, Vasvári Pál utca 1.
E-mail: hello@viltin.hu
Telefon: +36 1 787 58 66