Resident Art
2023
A galériák 2024-es listája, és a vásáron való megjelenésükkel kapcsolatos információk ide kattintva tekinthetők meg
A Resident Art kortárs galéria 2016-ben kezdte meg működését. Az első három évben lakásgalériaként az Andrássy úton, majd 2022 óta a Horánszky utcai Lumen házban működik. A két kurátor, Schneller János művészettörténész és Bánki Ákos festőművész 2018 óta közösen alakítják a galéria profilját. Főként fiatal, feltörekvő képzőművészekkel dolgoznak, de képviselt művészeik között megtalálhatók már nem élő alkotók is. A galéria célja a fiatal tehetségek felfedezése és támogatása, valamint a kortárs művészet tolmácsolása azok számára, akik érdeklődnek iránta, de nem találják a kapcsolatot ezzel a világgal. Ennek érdekében 2018-ban elindították a Resident Art Fair kortárs művészeti vásárok sorozatát, melynek keretében évente két alkalommal, nagy számban értékesítik fiatal, feltörekvő művészek alkotásait. Számos pályakezdő a vásáron keresztül lép be a kortárs művészeti piacra. Ez egyfajta seregszemle, amely keretében a vásárlói réteg személyesen találkozhat a legújabb kortársművészeti irányzatokkal.
Az egyéni kiállítások mellett az elmúlt öt éveben több mint egy tucat kortárs művészeti vásárt valósítottak meg különböző helyszíneken. 2019-ben létrehozták a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivált, ahol az elmúlt négy évben a képzőművészeti kiállítások mellett számos kortársművészeti és edukatív programot szerveztek a Balaton északi partjának néhány településén (Lovas, Felsőörs, Csopak).
A sokszorosított grafika területén fontos érdemük, hogy a szitanyomat technikáját visszahozták a kortárs művészeti piacra. Fiatal művészekkel együttműködve hosszú idő után elsőként adtak ki tematikus szitanyomat mappákat (2020, 2021, 2023), valamint nagy számban értékesítik hazai és nemzetközi alkotók grafikáit.
A fiatal alkotók mellett lezárt életműveket is gondoznak. Braun András és Molnár Sándor, valamint Hortobágyi Endre, a második világháború utáni absztrakt művészet egyik nagy formátumú művészének életművét kutatják, valamint bemutatásán és publikálásán munkálkodnak. Évente 8-10 egyéni és csoportos kiállítást rendeznek, együttműködnek non-profit és for-profit kiállítóhelyekkel, galériákkal és aukciósházakkal. „Büszkék vagyunk arra, hogy sok érdeklődőnek hitelesen tolmácsoljuk a kortárs képzőművészetet. Sokan nálunk vásárolták meg életük első egyedi alkotását, és rajtunk keresztül léptek be a képzőművészet kissé zárt világába.” – vallják a kurátorok.
Kiállító művészek:
Bánki Ákos
Benkő Barnabás
Braun András
Hortobágyi Endre
Kaszás Konrád
Kondor Attila
Marosi Panni
Márton Enikő
Németh Dávid
Ronga Eszter
Szlávik Barbara
Stark Attila
Osnowski Stefan
Szöllősi Géza
- Benkő Barnabás: Ellentétek, 2021
- Németh Dávid: Astronaut
- Stark Attila: HardTrip, 2022
- Marosi Panni: Flowing Interior With a Single Fish
Elérhetőségek
Resident Art Galéria
Kurátorok:
Bánki Ákos (E-mail: akosbank@gmail.com, Telefon: +36 70 223 9166)
Schneller János (E-mail: schneller.janos@residentart.com, Telefon: +36 30 590 5327)
Galéria asszisztens:
Tóth Hajna (E-mail: toth.hajna@residentart.com, Telefon: +36 20 546 2083)
Cím: 1085 Budapest, Horánszky u. 5.
Nyiltvatartás: szerda, csütörtök, péntek 13:00-18:00, szombat 10:00-13:00
E-mail: hello@residentart.com
Web: www.residentart.com