Knoll Galéria

2023

A galériák 2024-es listája, és a vásáron való megjelenésükkel kapcsolatos információk ide kattintva tekinthetők meg

A Knoll Galéria Budapest 1989-ben Közép-Kelet Európa első kortárs művészeti galériájaként nyílt meg, s kiállításaival következetes programot valósít meg a Bécsi Knoll Galerie-vel együttműködésben: magyar és kelet-európai művészek munkáit nyugati országokban, az ott élőkét pedig ebben a régióban mutatja be.

A galériával együttműködő művészek (AES+F, Birkás Ákos, Blue Noses, Tony Cragg, Paul Horn, Otis Laubert, Mara Mattuschka, Rudas Klára) műveit bemutatók mellett izgalmas tematikus kiállításokat szervez. A nemzetközi vásárrészvételeken túl „intézményi” feladatokat is ellát: a 20. századi magyar képzőművészet történetét feldolgozó, A második nyilvánosság c. kötetet németül, majd magyarul jelentetette meg, majd Eastern European Collecters címmel a 20. századi műgyűjtés történetét a régióban kutató projektje eredményeit publikálta.

Brnoba, Bukarestbe, Budapestre, Ljubljanába, Pozsonyba, Szófiába és Varsóba rendszeresen szervez művészeti utazásokat.

A vásáron Birkás Ákos több alkotó-korszakából származó műveiből, Rudas Klára Tények és csodák c. sorozatából mutatunk be munkákat, emellett Otis Lauber gyűjtésen alapuló, humorral, költőiséggel meghatározható objektjeit.

Elérhetőségek

Knoll Galéria Budapest

Cím: 1061 Budapest, Liszt Ferenc tér 10.

 

Weboldal: www.knollgaleria.hu

E-mail: info@knollgaleria.hu

Telefon:

+36 20 416 1048 (stand)

+ 36 1 267 38 42 (galéria)