Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem

A Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem Budapest belvárosában az V. kerület, Vármegye utca 7. szám alatt található. A galéria 2020. februárjában kezdte meg működését. Profilköre kortárs képzőművészeti kiállítások és rendezvények szervezésére, valamint kortárs képzőművészek képviseletére terjed ki.


A széles budapesti galériás palettán a Szikra elsősorban az immanens művészeti folyamatok reprezentálására koncentrál, hisz Magyarország, illetve Közép-Európa jellegzetes történelmi, kulturális sajátosságai finoman szólva sem tették lehetővé a képzőművészeti tendenciák békés, nyugodt és kiegyensúlyozott alakulását a 20. században. Ez a sajátos szituáció, mely egyfajta hiányérzetet is kelthet bennünk, számtalan téren eltérést mutat a nyugat-európai kulturális közeg jellegzetességeivel szemben.


A régiónk sajátos történelmi és kulturális viszonyaiból eredő hiány-érzet, valamint ennek fő aspektusai állnak a Szikra tevékenységének fókuszterében. A képzőművészet tradícióját szem előtt tartva, a galéria a művészet belülről építkező jelenségeit és eredményeit igyekszik reprezentálni. Szemben az inkább társadalomkritikus, szociálisan érzékeny művészet törekvéseivel, az egymásba simuló kulturális rétegek áthallásaiból kibontakozó művészeti produkciók felmutatására tesz kísérletet. Persze a cél nem egyszerűen az eltérő művészet-fogalmak ideológiai gyökerének dokumentálása, sokkal inkább az eltérő kulturális hagyományok nyújtotta erőtérben születő eredmények ütköztetése és párhuzamba állítása. A Szikra azt az álláspontot képviseli, azokat a képalkotási stratégiákat igyekszik felkarolni, ahol a művészet elsősorban önmagára, és saját belső hagyományaira reflektálva képes új esztétikai értéket teremteni.


A 2024-ES BUDAPESTI CONTEMPORARY MŰVÉSZETI VÁSÁRON, A SZIKRA KÉPZŐMŰVÉSZETI BEMUTATÓTEREM ÁLTAL SZEREPELTETT ALKOTÓK


BALOGH Csaba (Székelyudvarhely, 1964)
BALOGH Erzsébet (Balázsfalva, 1963)
EGYED László (Budapest, 1953 - Budapest, 2019)
GYENIS Tibor (Pécs, 1970)
IMRE Mariann (Medgyesegyháza, 1968)
KIS RÓKA Csaba (Székesfehérvár, 1981)
KÖVES Éva (Moszkva, 1965)
NÉMETH Marcell (Budapest, 1982)
PÓLYA Zsombor (Budapest, 1989)
TEPLÁN Nóra (Budapest, 1990)
SZÉCSÉNYI - NAGY Loránd (Budapest, 1984)

GYENIS Tibor ꞁ Lidó No. 2., 2015. faragott lambda print, 50x60x2,5cm
KÖVES Éva ꞁ Szimptóma, 2018. fotó, olaj, vászon, 150x300cm
PÓLYA Zsombor ꞁ Rongált Rubik, 2010-2015. fa, műanyag, 150x150cm
TEPLÁN Nóra ꞁ Sanctuary, 2024. akril, kvarchomok, cement, vászon 150x190cm

Elérhetőségek

Szikra Képzőművészeti Bemutatóterem

Cím: 1052 Budapest, Vármegye u. 7.

Nyitvatartás: K-P: 14-18, illetve minden hónap első szombatján: 10-14

Budapest
Contemporary