ProArt Frame
Célunk a keretezés magasabb szintre emelése kreativitás, hagyományos és új technológiák által, partnereink és ezáltal a
vásárlók
legnagyobb elégedettségét elérve.
A ProArt Frame Kft.2015-ben alakult, jelenlegi formájába. Természetesen a szakmai háttér sokkal nagyobb múltra tekint vissza, amit kiaknázva az eddig eltelt időben igyekeztünk minél inkább a termékpalettánkat és szolgáltatásainkat úgy alakítani, hogy partnereink minél inkább megtaláljanak mindent egy helyen. Ezáltal segíteni az ő működésüket, hogy még magasabb szintre emeljék vásárlóik kiszolgálását.
A keret nélküli kép olyan, mintha nem lenne befejezve.
Sok művész a keretet a kép részének tekinti. Vincent Van Gogh szerint a keret nélküli kép még “nyers állapotban van”.
Sok neves festő az utolsó ecsetvonásokat csak akkor húzza meg, mikor az általa festett kép már keretben van. Egy alkotó számára sem közömbös, hogy milyen keretbe kerül az általa festett kép. A lakberendezők és belső építészek is egyre sokoldalúbb és változatosabb megoldásokat várnak el a képkeretezőktől.
Hogy megfelelhessünk a hihetetlenül szerteágazó művészeti és lakberendezési igényeknek, szükségük van egy széles skálán mozgó keretválasztékra, ami mindent -a neves történelmi keretek hiteles reprodukciójától a modern kor változatos ízlésvilágát kiegészítő, időszakos keretekig- magába foglal.
Nagyon fontos számunkra a partnerektől kapott visszajelzések figyelése annak érdekében, hogy milyen irányba haladjunk tovább. Nagy hangsúlyt fordítunk az állandó fejlődésre új anyagok, technológiák, megoldások keresésére és bevezetésére.
Ezen célok elérése érdekében a világ minden részéről nagy hagyományú gyártókkal gyártatjuk az alapanyagainkat, kiegészítőinket.
A 2000 négyzetméteres telephelyünkön az alábbi termékcsoportokat forgalmazzuk, mint alapanyagot, illetve ezekből általunk gyártott kész terméket:
- Képkeretlécek több mint 2000 típust, köztük: klasszikus, elegáns, kortárs, kézműves, díszített aranyozott, természetes, nyers, alumínium.
- Paszpartukartonok: több mint 300 típusú, mindegyik savmentes anyagból gyártott, köztük az alábbi felületűeket: hagyományos papír, bársony, fém hatású, márványos, vászon, vászon hatású, merített papír, kézműves egyedi felületek, gobelin mintás, dombornyomott.
A kartonok általában 1,4 mm vastagságúak, de van 2,0mm és 3,2 mm -es is. A leggyakoribb méret a 80 cm x 120 cm, illetve vannak úgynevezett „Jumbo” kartonok, melyek mérete 100 cm x 150 cm különböző vastagságban, fehér-törtfehér színben 2,00 mm vastagságban forgalmazunk 160 cm x 200 cm méteres kartont is.
A 120 cm x 240 cm -es számítógép vezérelt vágógépünk segítségével minden igény megvalósítható. Több száz előre megtervezett ablak forma, egyedi méretek és formák vágási lehetősége; több ablakos, többrétegű, V – vágás stb.
- Vakrámák
Saját vakráma anyagból vállaljuk méretre vágott és tűzött, illetve ékelhető vakráma gyártását. A vakrámákat kiváló minőségű, hosztoldott 3m hosszú fenyőlécből készítjük, ami ennek köszönhetően garantáltam csomómentes.
Raktárról folyamatosan rendelhetők azonnal elvihető, standard méretű vakrámáink, de természetesen lehetőség van egyedi méretű, akár 3 méternél hosszabb merevítőkkel ellátott vakrámák legyártására is. A vászon feszítése ékek használatával történik, melyet szintén műhelyünkben gyártunk. A lécek 43 mm x 18 mm és 60 mm x 24 mm szélességben rendelhetők, akár dupla vagy tripla vastagságban is. A tűzött vakrámák rendelhetőek akár három, öt, hat vagy nyolc szöges kivitelben is.
Alumínium profilból is készítünk vakrámát. A profil mérete 52 mm x 27 mm vagy 52 mm x 40 mm, amibe hátulról bele van építve egy fa betét, így hagyományos módon kárpitosszöggel tudjuk rögzíteni a vásznat. A feszítés csavarok segítségével történik a profil teljes hosszában akár 6 cm sűrűn is, nagyon egyenletesen és finoman szabályozva.
- Festővásznak
Különböző vastagságú és anyagösszetételű alapozott festővásznat forgalmazunk, általában 210 cm szélességben, de vannak olyanok is, amelyek 300 cm szélesek. Különleges a fekete színű, illetve nagyon vastagon alapozott durva fal vakolatra emlékeztető struktúrájú. A vásznakat tekercsben, vakrámára feszítve, illetve vákuum kasírozóval különböző hordozóra kasírozva forgalmazzuk.
- Üvegek:
2 mm -es normál float üveg
2mm -es non reflektív (csillogásmentes) üveg
Amerikai gyártmányú: Tru Vue Ultra Vue UV70
2 mm-es, UV szűrővel ellátott “láthatatlan” üveg (70%-os UV védelem) - Víztiszta, színsemleges, csillogásmentes, elsősorban display keretezésekhez ajánlott, a 3 dimenziós megjelenítés kihangsúlyozására. Fokozza a színeket, ragyogást, kontrasztokat, jól látható a textúra, az ecsetvonások és minden apró részlet, mindez zavaró tükröződés nélkül, miközben nem kell lemondani az UV védelemről sem.
Tru Vue conservation Clear 2,5 mm -es 99% UV szűrővel ellátott múzeumüveg a kifakulás ellen. Művészeti nyomatok és eredti műalkotások védelmére szolgál.
- Különböző vastagságú plexi lapok
- Hátlapkartonok
A képkeretek hátlapjaként szolgáló anyagok, mint a hullámkarton, öntapadó bevonattal rendelkező és a nélküli különböző vastagságú és színű hablemezek, savmentes kartonok, mdf lapok, dibond lemezek, PVC lapok.
- Kiegészítők
Restauráló, javító, aranyozó: ragasztók, alapozók, patinázó festékek, arany és ezüst füstfóliák, javító waxok, festékek, lakkfilcek.
Savmentes ragasztószalagok, öntapadó rögzítősarkok, kerettömítő ragasztószalagok.
Akasztók, szerelvények, kitámasztók.
- Ajándék, tároló, szállító dobozok
Különböző anyagból és célra gyártunk dobozokat.
Megadott méretre fehér vagy barna hullámkartonból, igény esetén nyomtatva ajándékdoboz.
Képek, műtárgyak tárolására szállítására szolgáló dobozok egyedi méretre gyártása.
Külföldre értékesített; képek, műtárgyak kiszállítására szolgáló dobozok.
- Gépek, berendezések, kézi eszközök
A szakmában használt eszközök mint: gérvágók, saroktűzőgépek, paszpartu vágók, kéziszerszámok és általuk használt tűzőszegek, vágópengék.
- Egyedi termékek
Gépparkunkat nem csak a képkeretező szakmában használt gépek jellemzik. Rendelkezünk számítógép vezérlésű nagy méretű multifunkciós vágógéppel, nagy méretű lézer vágó és gravírozó géppel, illetve UV tárgynyomtatóval.
Összekapcsolva ezen gépek lehetőségeit különleges egyedi alkotások akár névre szóló dekorációs és ajándék termékek gyártására van lehetőségünk, amit folyamatosan fejlesztünk. Egyedi igény esetén megtervezzük, kiválasztjuk a megfelelő alapanyagokat es készre gyártjuk a kívánt terméket. Csak néhányat megemlítve: rendezvények egyedi dekorálása, névre szóló ajándéktárgyak, nyomtatott képkeretek, fa képeslapok, gyermek készségfejlesztők és még sok minden más. Tulajdonképpen csak a fantázia szab határokat.
- Élve a lehetőséggel a standunkon többek között olyan művészek mint,
Dávid Norbert, Adilov Alim, Róth Avi, Michael Dorogovich, Yaroslav Makar, Hunyár István, Váradi Katerina, Goldberg Manufactory eredeti képein mutatjuk be képkeretezési és dekorációs megoldásainkat.
Elérhetőségek
Cím: 2084 Pilisszentiván Ipar telep utca 2.
Nyitva: Hétfőtől péntekig 8:00 és 16:30 között, pénteken 8:00 és 15:30 között
Honlap: https://proartframe.hu/
E-mail: info@proartframe.hu
Telefon: +36 26 630 192
Facebook: https://www.facebook.com/ProArtFrame
Instagram: https://www.instagram.com/proart_framekft/